Hideg, langyos, meleg, tűűűűűűz……Ismerős ez a régi gyerekjáték? Mikor elrejtettetek valami apróságot a másiknak meg ki kellett találni, hogy mi az. Csak a fenti szavakkal lehetett irányítani.  Nos valahogy a párkapcsolatunk is így működik… már ami a hőmérsékletet illeti, csak éppen fordítva..

Forró…

Ismerős helyzet, megismerkedtek, jön a rózsaszín köd, a kalandozások, intimitás, extrém dolgok ideje, mikor fékezhetetlenül élitek az életeteket. Szeretitek egymást és mindig (vagy legtöbbször) a másik kedvében akartok járni. Lesitek egymás kívánságát…olyan mintha gondolat olvasók lennétek…Ugye? 

Langyos…

Aztán felkészültök életetek legszebb és egyben legnehezebb utazására, amire azt hiszitek, hogy felkészültetek…gyermeket vállaltok. Óriási változás már maga a várandósság ideje is, hiszen az addigi roham tempóból azért jócskán vissza kell venni. Azért ilyenkor még mindig ég a tűz köztetek. Sok kismamában ilyenkor felfokozódnak a vágyak és bizony számtalan apuka számolt már be arról, hogy mennyivel látja szexibbnek párját.

Azután megszületik az első gyermek, telnek a hetek, hónapok és bár rettentően boldogok vagytok, legbelül mégis hiányzik valami. A sok éjszakázástól anya kialvatlan, fáradt, ingerült és alig várja, hogy apa este hazajöjjön. Apa alig várja, hogy végre az egész napi munkából és nyüzsgésből hazaérjen és végre nyugodtan leüljön kicsit, lazítson… Igen ám de anya már szabadulna a monotonitásból, zúdítaná az egész napi “történéseket” apára, aki egy sörrel a kezében leül … Anya feje forr a dühtől és szóvá teszi… Apa nem érti miért nem járhatna neki a nap végén egy kis lazítás, anya pedig nem érti hogyan lehet ilyen érzéketlen a férje, hiszen ő egész nap gürizett otthon és pici beszélgetésre és lazításra vágyik… Telnek ebben az idillinek cseppet sem mondható helyzetben a hetek, hónapok, a feszültség egyre csak növekszik. Néha tarkítja az egészet egy kiadós jó kis veszekedés is…

Az intimitás már sokkal ritkább, rövidebb és hát a minőségről már ne is beszéljünk. Csak durr bele bumm…fáradt vagyok…

Hideg

Évek telnek el és lassan eltűnik a sok vidámság, a szín a párkapcsolatból. Anya szürkének érzi magát, leterheltnek, cselédnek és meg nem értettnek. Elveszett. Hol van már az a régi jó csaj aki csinosan, sminkben feszítve csavarta el sármos férje fejét. Már nem is néz férfiként párjára, otthon is csak apának szólítja. Anya rendkívül megalázónak érzi, mikor elmegy egy sokkal csinosabb nő mellettük és apa felsóhajt….

Anya fejében cikáznak a gondolatok: Hogy lehet ekkora sz…, hogy megnézte azt a nőt! Annak gyereke sincs, meg fiatalabb is, jó hogy csinosabb! Megértésre és szeretetre vágyik.

Apa nem érti, hova lett az a belevaló csaj, akiben beleszeretett. Aki még melegítőben is őrjítően csábító volt, akivel öröm volt ágyba bújni, aki vicces volt és kedves… Vágyakozva nézi az utcán, vagy bárhol felbukkanó szuper csini és életvidám nőket, irigykedve nézi a boldog családokat. Vajon ők hogyan csinálják? Annyira vágyik a szeretetre, a gondoskodásra. Érti ő, hogy megváltoztak a szerepek de néha olyan jó lenne visszakapni a régi asszonyát…

Intimitás? ÁÁÁÁÁ az már pár havonta egyszer jó ha összejön…Na ezt is letudtuk érzéssel… 

Ismerős a fenti történet? Teljes elhidegülés egymástól és önmagad totális elvesztése… Már nem is vágysz a társadra, éltek úgy mint a testvérek. Időnként azért megbeszélitek, hogy nem jó ez így, tenni kellene valamit… de kb. itt le is zárul a sztori, mert érdemi változás nem történik. És mi az érdekes az egészben? Mind a ketten szeretetre, törődésre és megértésre vágynak!! Ugyan az a céljuk és valahogy mégsem jutnak a megoldásra…

MIÉRT?

Miért kellene, hogy így végződjön életetek meséje? Miért kell a gyerekek születése után ennyire eltávolodni egymástól? Miért csak akkor akartok változtatni drasztikusan mikor már késő? Miért akkor kapsz csak észbe mikor megcsaltak?

Ezernyi miért? ezernyi válasszal. Lehet okolni bárkit, bármit, helyzetet de az nem a megoldáshoz vezet. 

Megoldás

egy szóval tudnám kifejezni: KOMMUNIKÁCIÓ

Ez az alapja a kapcsolatnak és gondolj  csak bele, hogy kapcsolatotok kezdetén mennyit beszélgettetek. Megbeszéltétek a nehézségeket, a napi gondokat, bajokat, segítettétek egymást. Most mi történik? Van magatokba zárjátok, vagy ordibálással és ingerülten próbáljátok “erővel” a másik tudtára adni, hogy nagyon nem okés a helyzet.

Hidd el a nyugodt és higgadt beszélgetésekkel sokkal többre juttok. Sajnos sehol nem tanítják, sehol nem készítik fel a várandósokat, párokat arra, hogy hogyan is kezeljék a szülőséget, a megváltozott helyzetet. hogyan kell jól szeretni és jól kommunikálni egymással. Pedig legtöbb esetben ez az egyszerű dolog nagyon sokat segíthet. 

Házi feladat:

Ha most a fenti sztorihoz hasonló helyzetben vagytok, akkor ajánlom a házi feladatot megcsinálni. Nevezzetek ki a héten egy estét, napot, mikor egy kis időre nyugodtan le tudtok ülni és beszélgetni. Vegyetek elő egy lapot és külön külön írjatok fel  5-5 olyan dolgot, ami boldoggá tenne ha a párod megtenné érted. Fontos, hogy részletesen írjátok le, hiszen nem gondolat olvasó a másik. Ha készen vagytok, akkor felváltva olvassátok fel a vágyaitokat. Minden egyes pontnál beszéljétek át, hogy miért vágytok arra a dologra, miért tenne az benneteket boldoggá.

Figyeld meg, ha végeztetek, mennyivel nyugodtabban fogtok egymással szemben állni.

Ja! És nagyon fontos, hogy naponta többször öleljétek meg egymást!!

 

Ha neked is van egy szuper ötleted, sztorid, írd meg nekünk, örömmel olvassuk! Ha kérdésed lenne, akkor tedd fel, akár privát levélben, megválaszoljuk! :)

Érezd, hogy nem vagy egyedül!!!