EGYETLEN MONDAT, AMI MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETEM

Kislánykorom óta arra készültem, hogy anya legyek. Elterveztem, hogy két pajkos kislány anyukájaként daliás és szerető férjem oldalán élünk boldogan. Minden nyugodt, szép és rózsaszín, mint a mesékben…mert akkor hittem a mesékben. Azt gondoltam anyaként és feleségként jár a boldogság, meghittség és a tűz soha nem fog kialudni…ÁÁÁ mi nem olyanok vagyunk. 

Azért valljuk be őszintén, nincs az a könyv, magazin vagy segítő szándék, mely igazából fel tud készíteni egy nőt erre az óriási változásra.  Mert ösztönösen jön az anyaság és talán az apaság is de a nagy örömben néha olyan elveszettnek érezzük magunkat. Ilyenkor persze záporoznak a bölcsességek és az intelmek de kinek jó ez? Egy kezdő anyának/apának biztosan nem.

Mert ki mondja el, hogy anya/apaként ott a nő/férfi is és nem szabad hagyni, hogy a szülő szerep átvegye az uralmat, lesöpörve mindent és mindenkit a színről? Ki tanít meg arra minket, hogy hogyan szeressük jól egymást? Hogy nem azért nem vonzódok a másikhoz mert nem jön be a parfümje illata hanem azért mert anyaként fáradt és kimerült vagyok. Hogy legszívesebben reggel fel sem kelnék… De ezt apa honnan tudhatná? Főleg ha hónapok óta feléje se néztünk? Nyilván vár és vár talán néha próbálkozik és véletlenül egy rossz passzunkban elhajtjuk őt melegebb éghajlatra.

És ki tanítja meg az anyukákat arra, hogy a lecsórézott póló, bármennyire is „természetes” nem veheti fel  a versenyt a Gucci parfümmel a nyúlott és kitérdelt macinaci pedig a szomszéd miniszoknyás lánnyal??

Aztán telnek az évek, jönnek a kifogások, hogy majd jövőre, majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek és közben pedig szépen eltelnek a napjaink és a párkapcsolatunk is.

Aztán villámcsapásként éri az embert a hír…

Mit lehet tenni? Vagy változtatsz vagy változtat majd a másik fél. Kilépni a komfortzónából nagy bátorságra vall. De tudod, ha megteszed akkor óriási lépést teszel magadért…legyőzni a saját korlátaidat…na az a valami

Nyilván itt is kettőn áll a vásár és ha csak elbeszélünk egymás mellett, ha nem nőként és férfiként viselkedünk, akkor siklik félre a dolog. Nincs hibás, nem is kell keresni. Ketten fogtunk bele a szülőségbe, kettőnknek kell helyrerakni a saját dolgainkat. A kérdés csak az, hogy mikor van „Még időben”? Akarjuk-e mind a ketten? Tuti recept és megoldás nincs, hiszen minden élethelyzet és párkapcsolat más… de ha igazán akarjátok, akkor van remény…

…hogy mi volt az elmúlt 6 év legnagyobb ilyen győzelme saját magammal szemben? 

Az elmúlt 6 évem csak az anyaságról szólt. Imádtam, hiszen csodálatos lánykáim vannak. Anya voltam, ültem a tutiban és a férjem is „csak apa” volt a szememben. Nem férfiként néztem rá…ezt be kell vallanom. Ezt ő is érezte és bár próbáltunk beszélni róla, valahogy sosem jutottunk közös nevezőre… Én teljesen elnyomtam magamban a női szerepem és egyre kevesebb dolgot tudtam saját magam elintézni…talán a depresszió és a beletörődés kapujában álltam és úgy éreztem soha nem lesz már jobb… 6 éve nem ültem pl. autóba, mert rettegtem a vezetéstől. Ez volt az egyik korlátom, amit valahogy soha nem sikreült megugranom.

…aztán egy szép napon szembe találtam magam azzal a mondattal, amitől rettegünk egy kapcsolatban... Megkondult a vészharang a fejemben. Ki vagyok én? Hol van az ÉN? Hova lettem, a csinos, csábos, életvidám csaj? A miniszoknyás parfümfelhős mindig mosolygó tettvágytól buzgó NŐ, aki után megfordulnak az utcán? És hova lett a FÉRFI mellőlem? Á, én nem veszíthetem el ŐT!

Valami belső hang azt súgta, kapcsolj turbófokozatba anyukám, mert késő lesz!

Előhalásztam a legcsábosabb ruháimat, újra nőként kezdtem viselkedni és elkezdtem szeretni magam. Újra… és láss csodát! Fokozatosan lépésről lépésre közeledtünk egymáshoz és fedeztük fel a másikat. Kb mint mikor megismerkedtünk.

Szóval 6 év után beültem az  autóba és elkezdtem vezetni… Rövid bevezetés után jött a nagy hal, irány keresztül Budapesten, Szigetmonostorra az alkotótáborba….Én naiv azt gondoltam ha jó korán elindulok, akkor kicselezem a pesti forgalmat és majd hasítok a három sáv valamelyikén…tetszés szerint, hiszen úgysem lesz senki… Hát a vidéki lány jókorát tévedett! Talán a nap legforgalmasabb időszakában araszoltam másfél órán át a dugóban. Közben megfogadtam, hogy ha oda érek, én már csak úgy jövök haza ha valaki hazahoz, különben ott maradok örökre… Mondanom sem kell ez a pánikhangulat gyorsan elmúlt….na jó lassan…na oké, nem múlt…el

Nyilván aki Budapesten lakik, annak ez a teljesítmény nem nagy dolog. DE! Azt nézd, honnan indultam. Nekem óriási dolog volt ezt a fajta rettegést és félelmet leküzdeni… és annyira büszke voltam magamra. És tudod a férjem mennyire büszke volt rám…csak annyit mondott: „Látod Anyuska, meg tudod te ezt csinálni!”

Szóval sikerült elindulnom azon az úton, amin az elmúlt 6 évben is járnom kellett volna. Most újra boldogok és kiegyensúlyozottak vagyunk. Nem csak apa és anyaként funkcionálunk, hanem férfi nőként is. Leküzdöttem jó pár korlátot és végre újra szabadnak érzem magam…

Arra buzdítalak, készíts számvetést még ma. Hol tart az életed, te mennyire vagy TE. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy ott vagy, ahol lenni szeretnél? Az vagy aki lenni akarsz? Boldog vagy? A társad boldog? Őszintén válaszold meg ezeket a kérdéseket. Bármennyire is fájdalmas az igazság,  ne csapd be magad! És ha nem ott vagy, ahol legbelül lenni akarsz, tedd meg az első lépéseket…még ma! Ne halogasd, mert az a „holnap” soha nem jön el.

„Most élsz. Most vigyázz, hogy jól csináld…”