Elmúlás vagy megújulás? Kint vagy bent? Neked mit jelent az ősz? Meglátod az apró csodákat és kiélvezed az ősz ízeinek varázslatos mámorát? Bevallom, én imádom az őszt, annak minden színével és illatával. Bár ha jobban belegondolok, minden évszakot kedvelek. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, amiért érdemes szeretni. Annyi feladat és teendő, látványosság, kaland, íz és illat na meg színkavalkád tárul elénk, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

Attól, hogy vége a sugárzó nyárnak, még ne keseredj el, hiszen mennyi minden vár még rátok. Anyaként aztán fel kell kötni azt a a bizonyos gatyaszárat, hogy mindig legyen ötleted és programjavaslatod a hűvösebb őszi napokra. DE a természet, a környezet annyi mindent tartogat amire sokszor nem is gondolunk. Apró programok, események, szokások, amiket máshogyan csinálsz…ezernyi ötlet létezik, hogy a hűvösebb őszi napokon is tartalmasan töltsétek az időt. Nem feltétlen a tv és egyéb kütyü az, ami ilyenkor a szórakoztatás szerepét hivatott betölteni.

Mindig hangsúlyozzuk, hogy az együtt eltöltött minőségi időnél nincs is fontosabb. Igen ám de egy idő után kifogyhatsz az ötletekből…Számtalan program és kaland vár rátok: hiszen itt a szüret és vele együtt a mulatságok ideje, a tökfaragások és lámpások varázslása és a sütőtökös finomságok elkészítése.

Apropó, bakancslistát szoktatok készíteni?

Mi szerepel rajta? Nagy és izgalmas kalandok, túrázások, vagy hétköznapi, már már elfeledett dolgok? Közös családi vigasságok, családlátogatások baráti társasjátékozások?

KÉSZÍTSÜK EL KÖZÖSEN AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB ŐSZI BAKANCSLISTÁJÁT

gyere és írjuk meg közösen

Küldd be a legszuperebb ötleteidet és itt a blogon naponta felteszem az újakat. Mindegy, hogy családi, kisgyerekes vagy netán romantikus programot ajánlasz, a lényeg a minőségi időn van. Mutassuk meg közösen, hogy mennyi szépséget rejt az ősz, a természet. Mutassunk példát, adjunk tippet anyukáknak, családoknak, hogy mennyi mindennel el lehet tölteni a hétvégét, a közös szabadidőt. Éppen ezért egy hatalmas kalandra hívlak. Légy részese a kezdeményezésemnek, adj te is tippeket a bakancslistához és ezzel segítsd az ország legnagyobb őszi bakancslistáját összeállítani. Ajánlhatsz programokat is, melyeket a környéketeken rendeznek meg, mulatságokat, melyeken öröm részt venni. Ha vannak már saját hagyományaitok, azokat is örömmel vennénk.

Íme a kezdet, az én tippjeimmel:

NAGY ŐSZI CSALÁDI BAKANCSLISTA

  1. begyűjteni az ősz kincseit

2. termésbábot készíteni

3. beleugrani és hemperegni egy hatalmas kupac levélben

4. szüretelni menni

5. mustot inni

6. diót és mogyorót gyűjteni

7. fahéjas sült almát készíteni

8. pocsolyába ugrálni

9. őszi pikniket tartani

10. leveleket préselni

11.  papírsárkányt készíteni

12. tököt faragni

13. lámpást készíteni és körbejárni a környéket vele este

14. őszi ajtódíszt készíteni termésekből

15. Márton napi falatozást tartani

16. kívánság papírhajót úsztatni le a környékveli folyóban

17. sülttök sütés

18. szedd magad alma szedés

19. madáretető készítése

20. kavics dobálása pocsolyába

21. burgonyanyomda készítése

22. elkezdeni naplót írni

23.  sütőtöklevest készíteni

24. sütőtökös édességet sütni

25. őszi dekorációt készíteni

26. őszi ajtódíszt készíteni

27. sütőtökből vázát készíteni

28. forró csokit inni

29 . elültetni a tavaszi virághagymákat

30. gesztenyéből bábot készíteni

31. színes leveleket gyűjteni

32. ki tud több különböző színű levelet gyűjteni

33. ellátogatni egy tanyára

34.  őszi színvadászat

35. sálat kötni

36. megtanulni kötni/horgolni

37. kukoricát szedni

38. csuhébabát készíteni

39. biciklis kirándulást tenni

40.  őszi képet festeni

41. gyurmát készíteni otthon

42. szüreti mulatságba menni

43. vonattal kirándulni

44. őszies színű vagy illatú gyertyát készíteni

45. ellátogatni egy piacra!vásárba

46. családi pikniket tartani

47. kirándulni az erdőben

48. gombát szedni

49. tábortüzet gyújtani

50. szalonnát sütni tábortűznél

51. Márton napi mulatságba menni

52. libasültet készíteni

53. családi vacsorát készíteni, elővenni a legszebb terítéket hozzá

54. gyertyát gyújtani és azzal világítani

55. Esti csillagnézés a teraszon/kertben plédbe burkolózva egy bögre finom kakaóval,

56. Párnavár építés a szobában,

57. Séta az őszi erdőben,

58. Mályvacukor sütögetés,

59. Őszi levelekről színes lenyomat készítése papírra

60. Színes fonalakból karkötőket fonni,

61.  horgàszni menni, csónakàzni

62. ujjfestékkel kreatívkodni az ősz színeivel,

63. az őszi égboltot kémlelni

64. szappant készíteni,

65. gyertyàt önteni

66. kecskéket, bàrànyokat, tyúkokat, nyuszikat etetni

67. Alma szüretelés🍎,

68. gesztenye szedés🌰 

69. kukorica törés a szomszédba -aztán ebből lesznek a csuhé babák🙂

70. Falevelek 🍁össze szedése a gyerekekkel- majd a szét dobálása

71.  Családi/egyéni fotózkodás, őszi környezetben.

72 .Kirándulás a ligetben, „kincskereséssel” egybekötve.

73. Tenyér és levéllenyomat készítés, őszi színekkel.

74. Bagoly festés, ragasszunk rá őszi levél szárnyakat.

75. Tócsaugrás… ki tud nagyobb tócsát átugrani… aztán bele… mert a gyerekek azt élvezik…

76. éjszakai túra egy vadasparkban

77. családilag moziba menni

78. kirándulás a már kihalt, más hangulatú vízpartokra

79. szőlőszüret

80. albumot készíteni a nyári fotókból

81. gesztenyét szedni

82. tobozt gyüjtögetni

83. játszóházba menni

84. gesztenye fesztiválra menni

85. wellnesezni egy jó kis szallódába

86. Egész nap utazni a városban és nézelődni. Rossz időre ezt tervezem, busz, villamos, troli

87.  Kirándulni az őszi erdőben.

88. Avarban hemperegni.

89. Pecázni a patakban.

90. Kavicsokat gyűjteni és kifesteni.

91. Állatnyomokról gipszlenyomatot készíteni

92. Diavetítőzni,

93. levelet írni a mikulásnak,

94. hideg estén, meleg szobában fürdőruhában piknikezni,

95. falevélből képet ragasztani,

96. otthoni wellneszezni (gyertyás habfürdő, uborkakarika a szemre, lányoknak körömlakk, fiúknak zselével frizura ötletek),

97. ország, várost… játszani,

98. párna vagy nurf csata,

99. bunker építés,

100. kedvenc mese olvasása után a mese tovább szövése,

101. házi divatbemutató különböző témában (ki, mit húz, pl. esküvő, kirándulás…).

102. Kukoricát morzsolni,

103. őszi virágokból és termésekből óriás mandalát készíteni és azzal díszíteni a gyepet,

104. kürtőskalácsot sütni a leégett tábortűz parazsánál,

105. nemez mamuszt készíteni,

106. madárlesre menni,

107. megnézni egy vadászlest,

108. horgászni saját készítésű bambusz bottal,

109. mezítláb szaladni a reggeli harmatos fűben,

110. tutajt készíteni botokból-raffiával-levél vitorlával,

111. tökmagot pirítani,

112. kukoricát pattogtatni serpenyőben úgy hogy néha levesszük a fedőt és hagyjuk szétrepülni-versenyzünk ki kap el többet a kipattanó-repülő kukoricából,

113. zöldparadicsom lekvárt főzni és azzal tölteni be a palacsintát,

114. diót törni kalapáccsal,

115. dió hajót/dióhéj babát csinálni,

116. megcsutakolni egy sárban meghempergett lovat és lovagolni egyet,

117. libatollakból kenőtollat fonni,

118. babot szelelni-babzsákot készíteni,

119. napraforgó tányér madáretetőt készíteni,

120. paprika füzért csinálni,

121. fokhagyma fonatot készíteni,

122. csipkebogyót gyüjteni-

123. teát készíteni belőle,

124. kukoricaszárból kunyhót építeni,

125. kutyát sétáltatni és hagyni hogy összesározzon,

126. táncolni az esőben, szőlőt taposni és úgy inni a mustot,

127. Erdei sétát tenni-

128. vadszedret találni,

129. csónakázni egyet,

130. rajzolni a vizes homokba,

131. közösen bográcsozni a szeretteinkkel,

132. rajzolni a párás üvegre,

133. cirokból kis seprűt fonni,

134. magokat csíráztatni és azt rakni a szendvicsre,

135. mivel korábban sötétedik a kicsikkel is tudunk csillagokat lesni,

136. számolni a dörgés és villámlás között és figyelni hogy közeledik vagy távolodik a vihar,

137. lábnyomokat keresni a nyirkos talajon és kitalálni milyen állaté lehet,

138. távcsővel figyelni a költöző madarakat nap mint nap-megállapítani mikor mennek el,

139. katicabogarat gyűjteni,

140. csicsókát felásni és elrágcsálni (ha nincs:ültetni),

141. naspolyát szedni és meg is enni,

142. izzasztó kunyhót építeni és benne beszélgetni,

143. koszorút kötni és kimenni a temetőbe-vidám történetek felidézésével emlékezni a gyökereinkre,

144. festeni-zenélni-énekelni a szabadban,

145. kavicsokat gyűjteni-kavics képet készíteni….

146. gyerekekkel virágmagokat gyűjteni, dugványokat készíteni

147.gyümölcsfát ültetni

148. családi társasjátékozás, kártyázás

149. kutyával, családdal túrázni

150. múzeumba, kiállítàsra menni

151. Kavicsfestés,

152. terménykép készítése,

153. diavetítés,

154. bábozás,

155. zoknigombóc csata,

156. kuckó építése,

157. kavicsdobálás,kacsázás,

158. falevelek gereblyézése a kertben

159. Vad- és szelíd gesztenyebábok készítése,séta egy közeli erdőben,

160. gyönyörű ezerszínű faleveleket lehet gyűjteni,amiket könyvlap között lehet préselni(én imádtam,az egyik régi meséskönyvben még mai napig megvan néhány gyerekkori szerzeményem),

161. cseregolyó gyűjtés(tölgyfán van,gubacs a neve),

162. dió verés és szedés,

163. este tűz körül összegyűlve sztorizgatás(ha mellé egy kis szalonna is sül,az már csak hab a tortán😂)

164. Gyöngyfűzès

165. Horgászat

166. csillagvizsgálóba menni

167. házi csokit készíteni-formába önteni

168. állatokat etetni- tojásokat összeszedni

169. Sógyurma

170. Állat simogató

171. Táncolni esőben

172. Levél nyomda

173. Turazni menni: leveleket, termeseket gyujteni.

174. Levellenyomatokat kesziteni festekkel, termesekbol allatkakat.

175. Mokusokat etetni.

176. Pocsolyába ugralni 😂 

177. Kacsakat etetni.

178. Na meg tököt faragni

179. Átrendezni a kertet téliesre-csarab, díszkáposzta

180. családi kalandparkba menni
181. beülni egy 5D moziba
182. felhőkbe figurákat képzelni
183. őszi családi fotózás erdőben
184. esőben sétálni
185. biciklivel bejárni a környéket

186. almáspite/szilváspite sütés,

187.  társasjátékozás,

188. gyógyfürdő/wellness látogatás

189. Szarvasbőgés hallgatás,

190. diószedés

191. almasütés,

192. birskompót készítés/evés,

193. madárijesztő készítés

194. Velemben gesztenyét szedni,

195. oberpullendorfban hajtányozni,

196. állatkertbe menni,

197. horgászni,

198. nyárbúcsúztató sütögetés a kertben 😊

199. Almavaj készítése
200. Eső után pocsolyában ugrálás a gyerekkel
201. Madáretetőt készíteni házilag
202. Gesztenyét sütni itthon
203. Kavicsot festeni
204. Terméskoszorút készíteni
205. Gyertyaöntés
206. Hálaadás napját tartani
207. És persze a végére:kézzel készített ajándékokat csinálni karácsonyra !

208. Erdei séta közben gyűjtögetés, otthon falikép készítése a kincsekből.
209. Skeleton leaves készítése, majd ebből szélcsengő/álomcsapda.
210. Álmos vasárnap reggel ágyban közösen hempergés, kicsi a rakás.
211. Kedvenc film megnézése Apával, ropogtatnivalóval.
212. Nyári képek rendszerezése, élmények felelevenítése.
213. minden nap végén hálát adni.

214. séta minden nap a parkban -megállni minden apró csodánál
215. Nézni a vonuló vadludakat

216. diót törni és darálni, zserbót sütni (lassan 3 éves a kisfiam és fél éves a kishuga),

217. közösen ugrálni a tócsában,

218. kincskeresőzni a homokozóban (anya által előre elásott kincseket),

219. szerencse sütit sütni,

220. a nyáron összegyűjtött fagyispálcákból madáretetőt készíteni,

221. csipkebogyót szüretelni, teát készíteni belőle,

222. „ősz befőttet” készíteni (egy befőttes üveget megtölteni az őszi termésekkel, levelekkel, esetleg gesztenye, makk figurákkal),

223. kukoricát morzsolni,

224. csuhé babát készíteni,

225. sárkányt készíteni és eregetni,

226. sétálni a közeli erdőben,

227. növényeket, rovarokat és állatokat fényképezni, amit otthon interneten megkeresni, utánna olvasni,

228. piknikezni egy melegebb őszi napon,

229. kavicsokat gyűjteni és képet készíteni belőlük,

230. bábfigurák és bábszínház készítése …

231. Lábnyomcsapda, amit éjszaka kint hagysz és másnap megnézed, mi is járt felétek😀

232. Levélmadala készítés

233. testlenyomat készítés levélből, kavicsból, apró botokból

234. saját készítésű tutaj úsztatás

235. esővíz gyűjtés és „virág itatás”

236. homokdarts

237.  saját ösvény kijelölés

238. a vasútállomáson a vonatok kémlelése,

239. kiállított mozdonyok megtekintése
240. az állomás és környezetének felfedezése,
241. csigaház és terménygyűjtés , ezek az ő kincsei ( ezt rendszeresen megtesszük)
242. az állatkert megtekintése az ősz színeiben
243.  a kis barátaival kirándulni, mókázni – parkban, játszóházban, vasútasmúzeumban 🚂

244. Falevelek felfűzése,

245. piknik a kertben,rossz idő esetén a nappaliban,

246. bunker építés,

247. homokkép készítés,

248. rizs festés ételfestékkel,majd ebből őszi kép készítés,

249. papírgalacsinból őszi kép készítés,

250. gombasüti készítés,

251. levelezés titkosírással,

252. őszi dekoráció készítése,majd ezzel a ház dekorálása,

253. süthető gyurmából nyaklánc készítése,

254. képkészítés magvakból,

255. esti hintázás a kertben takaróba bújva és csillagok nézegetése,

256. nappal az udvaron felhő nézegetése és alakzatok,állatok keresése a felhőkben 🙂,

257. kéz és lábnyomképek készítése

258. Ducktape karkötő díszítés, útközben szedett termésekkel (Pinterestről, de annyira jó)
258. Szálas teát inni, majd jósolni a bögre aljáról
259. Cipőfűzőt cserélni vagy kipróbalni egy újfajta befűzést
260. Gyertyát gyújtani az ismeretlen katona sírjánál
261. ’56-os képeket nézegetni

BÓNUSZ AJÁNDÉK

Oszd meg velünk az eredeti facebook poszt alatt legalább 5 ötleted, amivel a bakancslistát bővíteni tudjuk és megajándékozlak a CSALÁDI KALANDOK LETÖLTHETŐ KREATÍV CSOMAGGAL. Hálás lennék ha segítenél és részese lennél ennek a nagy kalandnak. Mutassuk meg, hogy micsoda szuper és kreatív mamik vannak kis hazánkban. Üzenjünk hadat az unatkozásnak és a „kütyüvilágnak”. Töltsük meg együtt gyermekeink életét élményekkel és kalandokkal.:)

Ha nagyobb kalandra, utazásra vagy családi programra készülsz, esetleg te is imádsz előre tervezni, akkor Neked való a CSALÁDI KALANDOK kreatív csomagom.

12 hónap 12 élményekkel teli kaland.

A Családi kalandok csomaggal előre eltervezheted és meglepheted a családodat. Együtt lenni a legnagyobb kincs egy család számára, miért ne töltenétek meg élménnyel ezeket az időket? Tervezd és szervezd meg előre melyik hónapban mi lesz az a plusz, amivel feldobjátok majd a napjaitokat. Hidd el, ezek a közös élmények sokáig megmaradnak majd gyermekeitekben…

Hogyan használd?

Nyomtasd ki a lapokat, ajándékkísérőket. Készíts elő 12 borítékot a hónapoknak megfelelően és ragaszd rá a lapokat. Előtte tervezd meg, hogy az adott hónapban milyen kirándulás vagy élmény vár majd meglepetésként a családra. A borítékot töltsd meg az aktuális élményhez kapcsolódó apróságokkal. Pl. csoki, matrica, képeslap, belépőjegy, mozijegy, kuponok amiket te készítesz és a programon „beválthatók”…Az egészet vagy egyben vagy havonta add át. Így 1 éven keresztül mindig lesz majd egy izgalmas csomagocska, ami kibontásra vár.

Remélem sikerül egy hatalmas és tartalmas listát összeállítanunk őszi programokkal, élményekkel, kalandokkal. Ha van olyan édesanya ismerősöd akiben teng a kreativitás, hívd meg vagy oszd meg vele a cikket/Facebook posztot.

 

Jó szórakozást!