24 elf csíny pároknak – mert a karácsonyi manózásból a felnőttek sem maradhatnak ki!
Na figyeljetek csak ide! Ki mondta, hogy az elf manó csak a gyerekek életét forgathatja fel decemberben? Miért ne költözhetne be egy kis karácsonyi huncutság a hálószobába, a konyhába vagy éppen a párkapcsolatotokba is? Lehet megőrültem itt az elmúlt napokban, annyit írtam erről a huncut manóról, nem tudom, de gondoltam egy merészet. És most tegyük félre a gyerekeknek szóló cukormázas cuccokat! Most rátok, kedves szülők, bizony rátok gondoltam.
Képzeld el, hogy december 1-jén reggel a párod nem a szokásos kávéját találja a konyhapulton, hanem egy apró manót, aki éppen a bögréjében üldögél, és egy meglehetősen szemtelen üzenetet hagyott neki. Vagy azt, hogy a fürdőszobai tükörre valaki titkos szerelmi vallomást firkantott.
Ugye, hogy máris izgalmasabban indulna a nap? Mert a játék fontos, nem csak gyerekként, felnőtként a párkapcsolatban is.
Az elf manózás felnőtt változata nem feltétlenül arról szól, hogy mindennap valami óriási meglepetést kell szervezni. Sokkal inkább apró csínyekről, váratlan üzenetekről, közös nevetésekről és egy kis játékosságról, amiből december végére akár 24 közös élmény is születhet. POntosan, mint egy unalmas hétköznapon. Csak most megbolondítva.
Összegyűjtöttem 24 elf csínyt kifejezetten pároknak. Lesz itt romantika, huncutság, némi szemtelenség és olyan ötlet is, ami után lehet, hogy a párod komolyan elgondolkodik azon, vajon jó ötlet volt-e beengedni ezt a kis manót a lakásba.
És a legjobb? A 24 elf csínyből álló listát ingyenesen le is töltheted!
24 elf csíny, amivel feldobhatjátok a közös adventi készülődést
1. A reggeli kávérabló
A manó beköltözik a kedvenc kávésbögrébe, és egy apró üzenetet hagy maga után: „A reggeli kávédat csak egy csókkal válthatod ki. Nincs alku!” Vajon a párod előbb a kávéért vagy a csókért nyúl?
2. A vécépapír-művész
Valaki éjszaka igencsak unatkozott. A manó körbetekeri a karácsonyfát vécépapírral (vagy a kanapét, ha nem szeretnél reggel karácsonyfa-mentéssel kezdeni). A mellékelt üzenet:„A romantika nálunk idén új szintre lépett!”
3. Tükörre írt vallomás
Egy letörölhető filccel vagy rúzzsal rajzolj szívecskét a fürdőszobai tükörre, és írj mellé egy rövid üzenetet: „Még mindig te vagy a kedvenc emberem!” Persze csak akkor, ha a párod nem éppen fogmosás közben kap szívrohamot a váratlan vallomástól.
4. Csokicsapda
Készíts apró csokoládékból ösvényt az ágytól a nappaliig. A végén egy kis meglepetés vagy üzenet várja a párodat: „A kincset csak ketten fogyaszthatjátok el!” A csokoládé elfogyasztása természetesen közös program. Ez nem is lehet kérdés.
5. Titkos mozijegy
A manó két saját készítésű mozijegyet hagy az asztalon. A program: közös filmnézés, popcorn és telefonmentes este. A film kiválasztását bízd a párodra. Ha pedig romantikus vígjáték helyett akciófilmet választ, azért még nem kell visszaküldeni a manót az Északi-sarkra.
6. Fényfüzérbe gabalyodva
A manó belegabalyodik a karácsonyi fényfüzérbe, és egy cetlit tart a kezében: „Valaki segítsen! A szerelem hálójába kerültem!” Esetleg a párod is csatlakozhat a mentőakcióhoz. Egy kis összebújásért mégiscsak megéri kiszabadítani szegény manót.
7. A csókkészlet
Készíts három apró papírszívet, amelyekre különböző csókokat írsz:
- Egy hosszú, romantikus csók.
Egy váratlan puszi.
Egy olyan csók, amitől elfelejtitek, hányadika van.A manó üzenete: „Ma mindhármat be kell váltani. A kifogásokat nem fogadom el!”
8. Zoknicsere
A manó összekeveri a páros zoknikat, és egy üzenetet hagy: „Ma csak akkor kapod vissza a saját zoknidat, ha kitalálod, mi a kedvenc közös emlékem!” Egy kis nosztalgiázás sosem árt. Ráadásul végre kiderülhet, hogy a párod is emlékszik-e arra a bizonyos első randira.
9. A titkos étterem
Készíts mini étlapot, és tedd a manó mellé. A mai menü: Előétel: egy hosszú ölelés. Főétel: amit a hűtőben találtok. Desszert: egy romantikus randi kettesben. A séf ajánlata: minden fogás mellé jár egy csók!
10. Cipőbe rejtett üzenet
A manó a párod cipőjébe bújik, és egy apró cetlit hagy maga után: „Ma este te választod ki a programot. Én már alig várom!” Ez az a nap, amikor nem kell azon gondolkodnod, hogy mit szeretne a másik. Egyszerűen csak add át neki a döntést!
11. Kuponnap
A manó három beváltható kupont készít: Egy vállmasszázsra. Egy reggeli ágyba szervírozására. Egy szabadon választott közös programra. A kuponok lejárati ideje: soha. A beváltás feltétele: szeretetteljes mosoly.
12. A digitális féltékenység
A manó a laptop előtt üldögél, körülötte papírszívek. Az üzenete: „Túl sokat dolgoztok! Én ma este követelem a figyelmeteket. Laptop kikapcs, telefon félre!” A manó tehát hivatalosan is bejelentette a digitális szünetet. És ezúttal talán igaza is van.
13. Fotóvadászat
A manó egy fényképezőgépet vagy telefont hagy az asztalon. A mai küldetés: készítsetek három közös képet! Egy romantikusat. Egy teljesen bolondosat. Egy olyat, amit soha nem mernétek kitenni a közösségi oldalakra. A végén válasszátok ki a kedvenceteket, és őrizzétek meg emlékbe.
14. Popcorntolvaj
A manó beleül a popcornos tálba, és egy cetlit tart: „A filmnézés kötelező. A takaró alatti összebújás még inkább!” A popcorn elfogyasztása közben természetesen tilos a munkáról, bevásárlásról és a másnapi teendőkről beszélni. A manó szabályai szerint ez most szigorúan randiidő.
15. A három titkos kérdés
A manó három kérdést hagy az asztalon. Este válaszoljátok meg őket egymásnak! Mikor tetszettem neked először? Melyik közös kalandunkat élnéd át újra? Mit szeretnél, amit még sosem próbáltunk együtt? Vigyázat, a harmadik kérdésnél érdekes dolgok is kiderülhetnek!
16. Hűtőszekrény-randi
A manó beköltözik a hűtőbe, mellé pedig egy kis tál epret és egy üzenetet helyezel: „Ma este készítsetek valami finomságot együtt! A séfcsókot ne felejtsétek el!”Nem kell különleges vacsorára gondolni. A lényeg, hogy együtt alkossatok valamit, még akkor is, ha a végeredmény inkább hasonlít egy konyhai katasztrófára.
17. Szerelmi kincskeresés
Készíts egy mini térképet, amely három állomáson keresztül vezeti a párodat a lakásban. Minden állomáson várja egy közös emlék, egy kedves üzenet vagy egy apró meglepetés. A végén pedig egy borítékban ez áll: „A legnagyobb kincsed már régóta melletted van!” Na jó, ez egy kicsit romantikusabbra sikerült, de decemberben ennyi igazán belefér.
18. Táncparkett a nappaliban
A manó napszemüvegben üldögél a hangszóró mellett. Üzenete: „Ma este nincs kifogás! Egy dal erejéig kötelező a tánc. Lassúzni ér!” Nem számít, hogy tudtok-e táncolni. Sőt, ha nem tudtok, talán még viccesebb lesz az egész.
19. A békekötő manó
A manó két papírból kivágott békejelet tart a kezében. „A mai napra minden apró vitát felfüggesztek. Kötelező egy ölelés és egy közös nevetés!” Természetesen a manó nem vállal felelősséget azért, ha valaki még mindig nem hajlandó bepakolni a mosogatógépet. Vannak dolgok, amelyekhez még az Északi-sarkon is kevés a varázslat.
20. Házi wellness
A manó törölközők között üldögél, és egy wellnessmeghívót hagy maga után. A mai program: fürdő, arcmaszk, masszázs vagy egy kis közös lazítás. A belépőjegy ára: egy kis odafigyelés és némi telefonmentes idő.
21. A titkos levél
A manó egy üres levelet hagy az asztalon. A feladat: írjatok egymásnak három dolgot, amit szerettek a másikban, de nem mondtok el neki minden nap. Nem kell regényt írni. Néha három őszinte mondat többet ér, mint egy egész doboz bonbon.
22. Világ körüli randi
A manó két mini bőrönddel várja a párost. A feladat: válasszatok egy országot, készítsetek hozzá valami finomságot, hallgassatok helyi zenét, és utazzatok el képzeletben! Olasz pizza, francia sajtok, görög hangulat vagy egy japán vacsora? A lehetőségeknek csak a fantáziátok szab határt.
23. A szerencsejáték
A manó két dobókockát hagy az asztalon. Az egyik kocka a programot, a másik a hozzá tartozó kihívást dönti el. Például: Séta + kézen fogva.
Vacsora + telefon nélkül.
Filmnézés + összebújva.
Tánc + egy választott szerelmes dal.
Így legalább ma este nem kell azon vitatkozni, hogy mit csináljatok!
24. A karácsonyi randi meghívó
A manó ünnepi ruhába öltözik, és egy borítékot hagy az asztalon. Benne az üzenet: „A 24 napos küldetés teljesítve! Most jön a legfontosabb feladat: szervezzetek egy igazi karácsonyi randit egymásnak!”
Lehet egy romantikus vacsora, egy esti séta a fények között vagy egy egész estés otthoni randi. A lényeg, hogy ez az este valóban csak rólatok szóljon.
Ingyenesen letölthető: 24 elf csíny pároknak
Ugye, milyen jó lenne, ha idén decemberben nemcsak a gyerekek várnák izgatottan, milyen meglepetést hoz a következő reggel? Összegyűjtöttem ezt a 24 elf csínyt egy ingyenesen letölthető listába is, hogy ne kelljen minden este új ötleteken törnöd a fejed. Nyomtasd ki, tedd el a karácsonyi készülődéshez, és lepd meg a párodat egy kis huncutsággal!
A karácsonyi varázslat nem korfüggő. És néha a felnőtteknek is igazán jót tesz egy kis játék.
Ha a 24 csíny után még több közös kalandra vágytok…
Az Elf manó most talán csak egy-egy apró meglepetést hoz, de mi lenne, ha egész évben lenne okotok arra, hogy újra és újra randizzatok? A Randikaland és Kanapéutazások randijátékos könyveimet éppen ezért készítettem: hogy ne mindig ugyanaz a vacsora, filmnézés és „mit csináljunk ma este?” kérdés kerüljön elő.
Kanapéutazások – 12 ország, 12 különleges hangulat és rengeteg közös felfedeznivaló. Utazzátok körbe a világot a kanapétokról!
Randikaland – játékos ötletek, közös kihívások és beszélgetések, amelyekkel új élményeket gyűjthettek, és egy kicsit más szemmel nézhettek egymásra.
Mert a játék nem ér véget a gyerekkorral. Csak felnőttként már más történeteket írunk vele. Fedezd fel a randijátékos könyveket, és ajándékozzatok egymásnak idén közös élményeket!







Hagyj üzenetet